Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Budapest és a Balaton között csaknem ,,félúton" helyezkedik el a Velencei-tó, az ország harmadik legnagyobb tava, területe a Balaton huszonharmad része. A tó északi oldalán szelíden emelkedő gránit hegyekről, lankás dombokról lenézve, szépen csillog a nádszigetekkel, összefüggő nádasokkal sűrűn tarkított víztükör.

A tó a földtörténeti kor pleisztocén korszakának a végén, legfeljebb tizenkétezer-tizenötezer éve alakult ki. Két párhuzamos törésvonal között a földkéreg lesüllyedésével jött létre. Lassan tovább mélyült, a felszíni vizek, a csapadék, valamint Dunántúli Középhegység felszín alatt érkező karsztvizei pedig feltöltötték. A tó területe, kialakulásának idején több mint kétszerese volt a jelenleginek, vízszintje pedig 3-4 méterrel magasabb a mostaninál. Nagysága a holocén korban - a földtörténeti jelenkorában - a feltöltődés hatására fokozatosan csökkent.

 A Velencei-tó nem tartozott a ,,szelíd" állóvizek közé. Természetes vízelvezető csatornája nem lévén, a csapadékosabb esztendőkben kiáradt, s több száz hektárt öntött el, míg csapadékszegény években alaposan lecsökkent a vízszintje. Olyannyira, hogy például 1866-ban teljesen kiszáradt, s a feljegyzések szerint a tómeder porzott a közeli Székesfehérvárról itt gyakorlatozó huszároktól. Több ízben is megpróbálták lecsapoltatni a környék birtokosai. Végül a XX. sz. elején megkezdődtek a vízszabályozások. Zsilippel zárható elvezető csatornát hoztak létre (Dinnyés-Kajtori-csatorna). A természetes vízszintingadozások megszûnte, a fokozott települési vízszennyezés miatt felgyorsult a tó eutrofizációja (természetes feltöltődési folyamata). Nagyszabású mederkotrási, partszabályozási, szennyvízelvezetési munkálatokkal igyekeztek a vízminőséget javítani, és a sportolásra alkalmasabb nyitottabb víztereket létrehozni. A vízszintet víztározókkal próbálták szabályozni (Pátkai-Zámolyi-tározó). De ez sem akadályozta meg a 93-94-s évek drasztikus vízszintcsökkenését, melynek oka az aszályos időjárás volt. Végül 1995-re nagyjából állandósult a tó vízháztartása.

Ma a tó átlagos vízmélysége 1,2 m. A víz oldott sótartalma (Na, Mg tartalma) igen magas, úgynevezett szikes tó. Mivel a befolyó Császár-víz és elfolyó Dinnyés-Kajtori-csatorna is a tó nyugati oldalán található, ott a legédesebb a tó vize és kelet fele egyre sósabb, szikesebb. A Velencei-öböl sekélyebb is, itt a fokozott párolgás felerősíti a töményedést /kevesebb a kétéltű és a hüllő/.

A halban, vadban gazdag környéket már az őskor embere felfedezte, s szálláshelyéül választotta. Gazdag leletanyag - földvárak sora, telepek, temetők - igazolják, hogy a földtörténeti korok majd mindegyikének embere otthonra lelt a tó környékén.

Különösen sok a római korból maradt régészeti emlék. Egyik legfontosabb - az Aquincumból Sabariába vezető - hadiútjuk a Velencei-hegység déli lábánál, közvetlenül a tó partján húzódott. A honfoglalást követően a Velencei-tó és környéke fejedelmi birtokként, Szabolcs vezér szálláshelye lett. Később évszázadokig a Csepel-szigeti királyi ménes legelőterületeként hasznosították. A következő évszázadokban a királyi család, néhány nemesi család, valamint az egyház birtokolta a tavat és környékét. A tavat akkor - akárcsak a többi náddal, sással borított, vizenyős területet - Fertőnek nevezték s halászvízként használták.  A százötven éves török uralom idején mindegyik tó környéki település elnéptelenedett. A Rákóczi szabadságharc idején hadszíntérré vált a környék is, a falvak lakói ismét a mocsarakban, nádasokban kerestek menedéket. Magyarország történetének egyik legdicsőbb csatája is a tó környékén zajlott az 1848/49-es szabadságharc idején. A fiatal magyar honvédsereg Pákozdon győzte le Jellasics seregét.

 

 


1.     A természet védelme már nemcsak a védett természeti értékekkel való törődést jelenti. A természetvédelem új szemlélete szerint a természet egészének, válogatás nélküli védelmét kell biztosítani. (Az előbbiek alapján a szerző nem jelölte meg a védett állatokat, növényeket.)

2.     A rendelkezésre álló természeti erőforrásokkal úgy kell gazdálkodni, hogy megújuló és önfenntartó képességük ne kerüljön veszélybe. A takarékosság és a védelem különösen a meg nem újítható természeti erőforrásokra érvényes.

3.     A természet védelmének megvalósításában az egész társadalomnak részt kell vállalni.